Útravaló Jegyescsomag

Egy életre szóló ajándék.

FICSAK

A Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) célja a családos lét szépségeinek lépten-nyomon való hangsúlyozása. Hiszünk abban, hogy az egymás melletti elköteleződés valódi érték, a gyerek pedig maga a csoda. A színes programok mellett, szellemi műhelyünkben igyekszünk összegyűjteni tagjaink felvetéseit, javaslatait, melyeket időről-időre eljuttatunk a döntéshozókhoz, és képviselünk a nyilvánosság előtt is. Kiemelt feladatunknak tartjuk a családalapítás előtt álló fiatalok megszólítását, félelmeik eloszlatását, hisz mi már tudjuk: megéri belevágni!

Mi van a dobozban?

A díszdobozban igyekeztünk hasznos és örömteli dolgokat elhelyezni a Jegyespárok számára. Tartalmának kialakításánál nagy hangsúlyt fektettünk az érintettek igényeire, véleményére, hiszen nem is olyan régen több, mint 300 házasságra készülő fiatal párt kérdeztünk meg milyen „ajándéknak” örülnének leginkább.

Jövőnk könyve – házasságra hangolva

Esküvői Munkafüzet

Gyűrűtartó párna


Legnagyobb meglepetésünkre a legtöbben információhiányban szenvednek, helyesebben nem sok információval rendelkeznek menyegzőjük megszervezésével kapcsolatosan. Éppen ezért tartják nagyon hasznosnak Esküvői Munkafüzetünket, amely sallangok nélkül tartalmazza a legfontosabb tudnivalókat és teendőket az esküvő időpontjáig. Szerettünk volna „jelen lenni” a házasságkötési ceremónián is, akkor, amikor az Ifjú Pár kimondja a boldogító igent, így került a dobozba gyűrűtartó párna is, amely manapság elengedhetetlen kelléke a templomi és a polgári szertartásnak. Igazán hasznos, hiszen nemcsak a karikagyűrűket “őrzi” az esemény napján, hanem évekkel később az esküvő egyik legmeghatóbb pillanatának emlékét is. Egy tündéri kisgyermek a rokonságból biztosan örömmel vállalja majd a megtisztelő párnahordozó szerepét. És végül, de nem utolsó sorban szeretnénk néhány szót szólni a Jegyescsomag legértékesebb eleméről a Jövőnk könyve – házasságra hangolva című kiadványról, amelyet Baktay Zelka és Baktay Miklós pszichológus és párkapcsolati terapeutapár írt. A csodálatos írás 20 évnyi szakmai tapasztalatra épülve tartalmazza azokat a legfontosabb jó tanácsokat, élethelyzeteket és azok megoldási javaslatait, amelyekkel a friss házasok nagy valószínűséggel találkoznak majd a közös életük során. Sokoldalú ajándék, hiszen vendégkönyv funkcióval is felruháztuk, de nem ám a megszokott módon. A násznép tagjai nem csak üres lapokat kapnak, hanem egy terjedelmes megszólító levelet, amelyben a szerzők pontosan leírják mit is kellene a bejegyzést készítőinek megosztaniuk saját életükből a Jegyespárral ahhoz, hogy írásuk egy életre szóló ajándék legyen!

Dr. Baktay Zelka és Dr. Baktay Miklós pszichológusok: Jövőnk könyve – házasságra hangolva című kiadványa vendégkönyv funkcióval:

A Baktay házaspár azt az ellentmondást oldja fel könyvével, ami a fiatal párok mindent elsöprő lendülete és a válások felező hatása között feszül: a „Minden rendben lesz!” és a „Szólhattatok volna!” között mutat egy élhető teret. A könyv egyik motívuma a pszichológus házaspár párkapcsolati szakaszok törvényszerűségeit és tipikus életproblémáinak megoldási lehetőségeit feltáró írásaiból áll össze. A könyv másik vonulata interjú egy lelkes fiatal jegyespárral, akik a teljes naivitás bájával tekintenek előre életükbe, gondolatban könnyedén megoldva a szülőség, a nagyszülőség és a nyugdíjas lét valamennyi élethelyzetét. A harmadik szál a násznépé: a könyvet úgy szerkesztették, hogy a meghívott vendégek között járjon körbe az esküvő előtt. A pár életének fontos szereplői pontos útmutatás szerint bejegyzéseket tesznek saját élethelyzetükről, tehát arról az életszakaszról, amiben éppen vannak. A bejegyzések egyik része nyilvános, másik része „időkapszulába”, azaz egy zárt borítékba kerül, melyet a pár akkor bonthat ki, amikor az adott életszakaszba lép. A negyedik motívumot a jegyespár saját készítésű időkapszulái alkotják: üzenhetnek saját maguknak, gyermekeiknek, unokáiknak a távoli jövőbe. A könyv célja a két család egységének megteremtése, a közös identitás kialakulásának segítése. Ezen kívül valódi segítséget nyújt majdani új élethelyzetek kezelésében.

Jövőnk könyve

“Reméljük, Ti is legalább annyi örömet találtok majd ebben, mint mi.  Ha van kedvetek elolvasni az „Életed legszebb napja” című fejezetet, akkor azután, ha viszont nagyon sodor benneteket az élet, akkor most rögvest adjátok oda ezt a könyvet egy olyan házaspárnak, akik majd ott lesznek a násznépben a lakodalmatokon, és akinek csak nemrég volt az esküvőjük. Tegyétek a könyvjelzőt az „Ifjú házasok” fejezethez és a többit bízzátok rájuk. Ők tudni fogják a dolgukat.”

www.baktayhazaspar.hu

Zelka és Miklós

Önkormányzatoknak

Együttműködő Önkormányzatokat keresünk!

Mintaprojektünk célja, hogy az Önkormányzatok közbenjárásával megajándékozzuk az először házasságra lépő jegyeseket, egy kifejezetten számukra összeállított ajándékcsomaggal, amely egy nagyon fontos társadalmi célkitűzés – a fenntartható házasság támogatásának – megvalósítását szolgálja. Tekintettel arra, hogy hazánkban a házasságkötéseknek több, mint a fele válással végződik, úgy gondoljuk itt az ideje beavatkozni, vagy legalábbis megpróbálni pozitív hatást gyakorolni ezekre a folyamatokra. Az elmúlt hónapokban több fővárosi önkormányzat biztosított minket együttműködési szándékáról, legnagyobb örömünkre néhány helyen már el is kezdődött a csomagok átadása a bejelentkező jegyespárok részére. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a megajándékozott fiatalok nagyon örülnek a figyelmes ajándéknak és meghatódott, valamit kíváncsi tekintettel fürkészik annak tartalmát. Hosszú távú célkitűzésünk, hogy az ország valamennyi önkormányzatnak legyen lehetősége megajándékozni a házasságkötésre készülő lakosságot, ehhez azonban nélkülözhetetlen a megajándékozottak visszajelzése, véleménye a csomag jelenlegi tartalmát illetően, hiszen a használható tudáson túl valódi értéket szeretnénk adni a jegyespároknak. Bízunk benne, hogy a mintaprojekt megvalósításában a legtöbb önkormányzat szívesen részt vesz majd, és a csomag kiosztásával kapcsolatos tapasztalatait rendelkezésünkre bocsátja a projekt hosszú távú sikeres megvalósítása érdekében. Amennyiben szimpatikusnak találják munkásságunkat és szeretnének csatlakozni kezdeményezésünkhöz vagy csak tájékozódnának az együttműködés részleteiről kérjük, az ficsak@gmail.com e-mail címen vegyék fel velünk a kapcsolatot.

A Csomag

A csomagot azért hoztuk létre, mert nagyon fontosnak tartjuk a házasság intézményét, ami manapság sajnálatos módon kevésbé népszerű. Sokan nem tudják, hogy a házasságoknak több, mint a fele végződik válással. Pedig egy kis odafigyeléssel és némi „felkészítéssel” mindez elkerülhető lenne. Célunk, hogy ezen változtassunk, és a mérleget átfordítsuk a boldog házasságok javára, amelynek megvalósítását a Jövőnk könyve – házasságra hangolva maximálisan biztosítja, hiszen egyedülálló tartalmával közvetett módon járul hozzá a boldog családi egység megteremtéséhez, a hasznos információn túl pedig vendégkönyvként is funkcionál.

Jegyespároknak

A Baktay házaspárral – akiknek köszönhető ez a csodálatos írás – nagyon bízunk abban, hogy egyfajta hagyományt teremtünk a könyv „használata” által, merthogy ezt a könyvet nem csak olvasni kell, sokkal inkább megélni és megtapasztalni. Fogjátok fel egyfajta játékként az egészet, az élet játékaként! Higgyétek el, jól fogtok szórakozni. A csomag létrehozásának másik oka, hogy „otthont” adjon a menyegzőtök során keletkezett fényképeknek, feljegyzéseknek, gondolatoknak vagy akár az ülésrendnek. A lényeg, hogy minden számotokra fontos emlék egy helyen legyen. Beletehetitek például a meghívótokat, egy fényképet a kapcsolatotok elejéről, egyet az esküvői sorozatból, a ceremóniáról készült videó felvételt, a násznép meghatározó tagjainak kincset érő gondolatait, de helye van a dobozban a nászút boldog pillanatainak is, de bármi másnak is, ami számotokra emléket hordoz. Lehet, hogy ma még nem tudjátok átérezni azt a megható pillanatot, amelyet 5, 10 vagy akár 20 év múlva az esküvői „időkapszulátok” felnyitása okoz majd, de biztosak lehettek benne megéri gyűjtögetni menyegzőtök kellemes emlékeit, mert az évek múlásával sokszorosára növekszik azok eszmei értéke. Arra buzdítunk Titeket, hogy közös életetek során a „nagy” családi pillanatokat – vagy ahogy a Jövőnk könyve szerzői Zelka és Miklós fogalmaznak az aranypillanatokat – ne csak saját emlékezetetekben rögzítsetek! Gyűjtsétek őket össze, készítsetek belőlük például fényképalbumot, hanganyagot, kéziratot, bármi kézzelfoghatót, hogy általuk majdani gyermekeitek, unokáitok is részesei lehessenek életetek teljes aranyfonalának. További információért a ficsak@gmail.com e-mail címen vegyétek fel velünk a kapcsolatot.


Egy életre szóló ajándék.

Kapcsolat